„Katolikus vagyok (nem régen)”

Ecséri Lilla 1928-ban született Budapesten, jómódú nagypolgári környezetben.Felmenői között voltak az egri Kánitzok, a Heves megyei város egyik legnevesebb zsidó családja. Lilla családneve nagyapjától származott:Kánitz Dezső bankár és egri hitközségi elnök 1910-ben nagyecséri előnévvel nemességet kapott. Fia, Kánitz László, a sokszorosan kitüntetett első világháborús veterán 1918-ban az Ecséri nevet vette fel. Ő lett Lilla édesapja.Mint prominens egri polgárokat, az 1919-es kommunista diktatúra alatt Kánitz Dezsőt és öccsét, az ügyvéd Gyulát a helyi vörös különítményesek túszként elhurcolták, kifosztották és összeverték. Anyai ágon Lilla nem kevésbé ismert zsidó családból származott: a terménykereskedő báró Turay-Schossbergerekkel állt rokonságban.

Ecsériék az 1940-es évek elején kikeresztelkedtek. „Vallásom (ami máma a legfontosabb): római katolikus vagyok (nem régen), de nem szégyenszemre, csak sajnos kellemetlenségemre zsidó származású.” – írta naplójába fanyar humorral Lilla. A kislányt egy világi gimnáziumba, a Veres Pálnéba íratták.  A német megszállásig többé-kevésbé zavartalanul élt családjával. Jövőjét tervezte, szerelmi ügyek foglalkoztatták: „Jövendő életpályám: akármilyen nevetséges is, de ha valami leszek, csakis filmszínésznő akarok lenni. … A fiúkról: általában 16 éves lánynak már kell, hogy legyen udvarlója. Nekem nincs és sohasem volt.”

Megszállás és csillagos ház

Magyarország 1944. márciusi német megszállása  mindent megváltoztatott.Nyolcszobás belvárosi lakásukat a hadsereg foglalta le, a családnak mennie kellett. Rokonok, ismerősök sorát tartóztatták le.  „Istenem! Milyen pocsék világot élünk” –jegyezte fel naplójába a 16 éves kamasz. A vidéki deportálások híre hamar eljutott a fővárosba. Június 9-én Lilla a következő sorokat írta: “Nem bírom elhinni, hogy most haljak meg, mikor még nem is éltem.De azt mondják, ha csoda nem történik, hamarosan minket is elvisznek a halálba. Vidéken már meg is tették”.

Július elején Magyarországon már valóban csak a munkaszolgálatos századokban és Budapesten voltak zsidók. A német-magyar terveknek megfelelően a fővárosi zsidóság elhurcolása következett volna. A deportálást megelőző koncentrációra Budapesten június folyamán került sor. A magyar hatóságok több mint 2000, elszórtan elhelyezkedő épületbe zsúfolták a mintegy 200 ezer főnyi budapesti zsidóságot.

Ecsériéknek is költözni kellett. Mindenki feszülten várta a küszöbön álló deportálást, amely kétszer (július elején és augusztus végén) is majdnem bekövetkezett, deazutolsópillanatbanmindigtörténtvalami.  Előszöra nemzetközitiltakozásokhatásáraHorthy Miklóskormányzóállította le a kiszállításokat.Augusztusvégénpedigazváltoztatta meg radikálisan a politikaiéskatonaihelyzetet, hogyRomániaátállt a szövetségesekoldalára. Anémetek a romlókatonaihelyzetbenmárnemerőltettékbudapestizsidókdeportálását.Szeptemberben sok korábban letartóztatott embert elengedtek a börtönökből és internálótáborokból. A nagy őszi zsidó ünnepek idejére enyhítették a szigorú kijárási tilalmat. A budapesti zsidók reménykedni kezdtek: talán elkerülhetik vidéki testvéreik sorsát.

Rabszolgamunka

1944. október 15-én Horthy bejelentette, hogy Magyarország kilép a háborúból. Hamarosan azonban a német nácik visszavették a kezdeményezést, megbuktatták a kormányzót és Szálasi Ferenc nyilaskeresztes pártját juttatták hatalomra. „A tegnapi nagy öröm után rettentő pánik van az egész házban.” – írta másnap Lilla. „Én abszolúte nyugodt vagyok, és flegmával nézem az egészet. Meg vagyok győződve, hogy megúszzuk a dolgot. De ha nem (amit nem tartok valószínűnek), hát legfeljebb elvisznek és megölnek.”

A nyilas hatalomátvétel után Lillát sok más lánnyal és asszonnyal együtt elhurcolták és úgynevezett „árokásó századba” osztották be. Budapest környékén dolgozott, védműveket épített és földmunkát végzett mostoha körülmények között. A 20 éves Königstop Zsuzsannát egy hasonló századdal vitték el Budapestről. „Reggel négy órakor volt ébresztő, reggeli, öt órakor sorakozó és munkáravonulás. Öt kilométert kellett gyalogolni, amíg a munkahelyre értünk. A munka nagyon nehéz volt. Miután parasztházaknál voltunk elhelyezve és itt semmiféle őrizetünk nem volt, nagyon könnyen meg lehetett volna szökni.” Néhányan ezt meg is tették. „Ezek közül hármat elfogtak és kettőt ki is végeztek”.

Bujkálás és túlélés

A legtöbb árokásót november-december folyamán német koncentrációs táborokba deportálták, de Lilla nagy szerencsével visszajutott a fővárosba. Ettől fogva házról-házra, lakásról-lakásra bujkált a nyilasok elől. Megfordult az ún. „nemzetközi gettóban”, és számos más helyen is, nem egyszer órákkal kerülve el a razziát és az elhurcolást. A menekülést különösen megnehezítette Lilla külseje. „Nagyon zsidós vagyok, amit persze állandóan hallok. Máma is szörnyen esett, mikor mondták [azok, akikkel együtt rejtőzött egy pincében], hogy ne menjek fel, mert rólam rögtön látszik, ki vagyok.”

A nyilas időszakban egy 16 éves kamaszlányt a nemi erőszak réme is állandóan fenyegette. A milíciák tagjai tömegesen erőszakolták meg áldozataikat. A zuglói nyilasok tevékenységéhez éppúgy hozzátartozott a nők rutinszerű meggyalázása, mint a XII. kerületi vagy más fegyveres csoportok mindennapjaihoz. Az újlipótvárosi nemzetközi gettóban járőröző fegyveresek a nyugati pályaudvar elhagyott vagonjaiban erőszakolták meg áldozataikat. Előfordult, hogy még a Dunába lövés előtt is megbecstelenítették a fiatal lányokat.

1944 december végén Lilla már fizikai és idegi teljesítőképességének határán volt. „Nemsokára belépünk az Újévbe. Távol a szülőktől, idegen helyen, ahol egész nap egy sötét óvóhelyen ülök és alig látok már. … Rengeteget tudnék még írni, de a papír és gyertya is veszedelmesen fogy. Csak nagyon fáj a szívem ezért az egész elrontott életért és arra gondolok, tavaly ilyenkor milyen jó volt otthon, és még soha életemben semmi mulatságon nem voltam, pedig már elmúltam 16 éves. Várom a boldogabb Újévet”. Éhezve-fázva, a halál árnyékában, egy budai kórházban vészelte át az utolsó heteket. Az Alkotás utca 53-ban lévő Gyógypedagógiai Intézetben a Svéd Vöröskereszt támogatásával és az intézet vezetőségének tudtával több tucat zsidó gyermeket és kamaszt bujtattak, köztük Ecséri Lillát is.

A lány életben maradt, de édesanyja nem érte meg a felszabadulást. „Meghalt az Anyám!!” – írta kétségbeesetten naplójába „Senkinek sem ülhetek többé az ölébe és senkinek sem sírhatom ki magam többé és senki sem teszi többé hűs, hideg kezét lüktető homlokomra. Egyedül vagyok. Szenvedek. Így nem szenvedtem még sohasem. Nem látod ezt. Segíts rajtam. Belepusztulok és élnem kell és szenvednem kell.”